Szelíd, hatékony gyógymódok “gyógyíthatatlan” betegeknek!
Íratkozzon fel hírlevelünkre
e-mail címe segítségével!

 DR. MOLNÁR GYÖRGY - BEMUTATKOZÁS / A BIOFIZIKAI MÓDSZERRŐL

 


Dr. Molnár György


 

 Dr. Molnár György vagyok az Empátia Biomed Gyógycentrum igazgató fõorvosa. 
Diplomámat 1978-ban Leningrádban, a Kirov Katonaorvosi Egyetemen szereztem. Katonaorvosként öt évig Székesfehérváron, majd 1983-tól Budapesten, a Magyar Honvédség Központi Honvédkórház belgyógyászati szakrendelõjében teljesítettem szolgálatot. 2001-ben 30 éves szolgálati viszony után alezredesként vonultam nyugdíjba, az MH Egészségvédelmi Intézet Alkalmasságvizsgáló osztályainak fõorvosaként. Általános szakorvosi, belgyógyászati, foglalkozás-egészségügyi szakvizsgákkal rendelkezem. 1995 óta foglalkozom a biofizikai orvoslással, ezen belül a szenvedélybetegek, a dohányosok megsegítése a fõ tevékenységem. 

 

 - 1996-ban megalapítottam az Empátia Biomed Bt-t, majd 
- 2000-ben a Magyar Biofizikai Orvosi Társaságot (MABOT), amelynek azóta is fõtitkára vagyok. 
- 2000-ben Szegeden vizsgát tettem hagyományos kínai orvoslásból (HKO). 
- 2007-ben a CEDH 2 éves klinikai szemléletû homeopátiás tanfolyamát végeztem el. 
- 1998 óta képviselem Magyarországon a BICOM 2000 rezonanciás diagnosztikai és terápiás készülék gyártóját, a REGUMED GmbH-t.


- A Magyar Diabetológiai Társaság
- a Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesülete (HEME),
- a Kor Kontroll Társaság, 
- az Amerikai Magyar Orvosszövetség, valamint
- a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesületek Társaságának (KÖVET),
- az Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE), valamint 
- a Magyarországi Dohányzásellenes Koalíció (MDK) tagja vagyok
 

A biofizikai eljárás elõnyei:

- non-invazív, mellékhatásmentes
- nincs nikotinéhség, idegesség
- nincs súlygyarapodás
- egyszerû, gyorsan kivitelezhetõ
- kortól függetlenül alkalmazható
- 90%-os hatékonyság

Több éve sikeresen foglalkozunk allergiás betegek kezelésével.
 

A BICOM 2000 biorezonancia-terápia alkalmazási területei:

A biorezonancia-kezelés legismertebb és legkiforrottabb kezelési javallatai a következõk:

• allergiák, különösen élelmiszer és pollenallergia
• idült bõrbetegségek (ekzema, psoriasis, neurodermatitis)
• idült gyomor-és bélbetegségek (Crohn-betegség, vastagbél gyulladásos betegségei)
• szenvedélybetegségek (alkohol, nikotin, drogok)
• immungyengeség, fertõzésekre való hajlam
• daganatos betegek kiegészítõ kezelése
• fájdalomcsillapítás, mozgásszervi betegségek
• méregtelenítés (máj -és vesemûködés, ill. nyirokkeringés fokozása)
• krónikus, ill. funkcionális nõgyógyászati betegségek (menses zavarai, meddõség)
• krónikus légúti betegségek
• szív-és érrendszeri megbetegedések
• anyagcserebetegségek, endokrin zavarok
• sérülések, balesetek utáni regeneráció gyorsítása
• mûtéti elõ-és utókezelés
• energiahiányos állapotok, öregedési folyamatok lassítása
• megelõzés, idõszakos állapotfelmérés, szûrõvizsgálat
• DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁS (l. alább)

Ellenjavallatok:
• epilepszia
• szívritmus-szabályzó
• nagyobb fém implantátumok
• akut fertõzõ, lázas betegségek, kivéve influenza • terhesség elsõ 3 hónapja

 


 

Empátia Biomed Gyógycentrum. Minden jog fenntartva! 2013. (c)
Webdesign by NEXUS FILM MULTIMEDIA & DESIGN KFT.

+36 20 5522-898 

Bejelentkezés/Információ:
Látogatók: 51909